Yami Club: Fórumok / Kihívás 2014 Tavasz / Tükörképek (Mizuki)

Fórumok

Yami Club :: Fórumok :: Fanfic verseny :: Kihívás 2014 Tavasz		<< Előző téma \| Következő téma >>
Tükörképek (Mizuki)


Moderátorok: Nigayami	Ez a téma zárolva

Szerző

Üzenet

Nigayami

Fri Jun 20 2014, 11:11AM

Nigayami

Regisztrált tag #1

Regisztrált: Sat Nov 27 2010, 08:36PM
Lakóhely: Etyek
Üzenetek: 638

Írta: Aikawa Mizuki
Fandom: The GazettE
Szereplők: Uruha x Kai ,Ruki
Készült: A Yami Club 2014 Tavaszi kihivására
Korhatár: +18
Történetről röviden: Mit tesz Uruha mikor egy sminkszoba tükrébe pillantva rájön, hogy a tükrök csak néha mutatják az emberek igazi arcát. A smink mögött nem az az ember van akibe ő régen beleszeretett. Senki sem az akinek mutatja magát.. Mintha a smink amit mindennap viselnek rájuk olvadt volna. Kiben bízhat meg ezek után.
Egyéb: trágár beszéd, szereplő halála
Müfaj: yaoi.

[ Módosítva Fri Jun 20 2014, 12:31PM ]

Nigayami Szunaka Kaya Rain Szina

Vissza az elejére

Nigayami

Fri Jun 20 2014, 12:30PM

Nigayami

Regisztrált tag #1

Regisztrált: Sat Nov 27 2010, 08:36PM
Lakóhely: Etyek
Üzenetek: 638

Uruha pov.

Miután a gitáromat elpakoltam az öltöző felé vettem az irányt. A félig nyitott ajtó előtt megálltam, mert jól ismert hangok szűrődtek ki a szobából.
- Ruki én nem értelek téged, hogy lehet az, hogy hagyhatod, hogy Uruha dugjon téged mikor ilyen jó vagy -nyögte Reita. A tükörből látom, hogy Ruki ujjai benne mozognak. Ha hátra fordulnának akkor ők is látnák benne döbbent tükörképemet.
- Rei-chan. Én, én vagyok, és amiről Ruru nem tud az nem fáj neki. - feleli a szerelmem.
- Nem csak velem kefélsz félre. Nem tűnt még neki fel semmi? - zihálja Reita.
- Isshiről azt hitte, hogy a haverom. Aoiról sem tudott. Ő meg amúgy is egy ribanc.
- Hogy tudod ezt megtenni vele?
- Szeretek kefélni ez van. Miyavi sem volt rossz, de apuka lett.
- Kai?- nyögi Reita
- Hát látod ő nem volt meg nekem. Kaolu viszont igen és a SUG pár tagja is. - feleli Ruki miközben lecsúsztatja a nadrágját a bokájára. - Ruru elvarázsolt néha. Nem nehéz hazudni neki, és valahol szeretem is őt.
Dermedten állok és nézem a tükörből ahogy Ruki elmerül Reita seggében egy halk nyögéssel. Durván lenyomja Reit az asztalra és mozogni kezd benne.
- Akkor miért maradsz vele? - formálja a szavakat alatta nyögve Reita.
- Mert jó szerető és kielégíti az uke igényeimet, de ez vagyok én, érezheted Rei-chan - lök egy erősebbet a basszeroson, aki erre a kezébe harap. - Meg jobban játszik ha törődnek vele. -döngeti egyre gyorsabban a basszerost.
- Ahh még mélyebben kérlek! - vonaglik alatta az, akit a legjobb barátomnak tartottam.
Ennyi elég volt nekem. Halkan fordulok meg, és indulok el kifelé a kocsimhoz. Hallom Aoi hangját ahogy utánam szól, de én csak megyek tovább. Már az autóban ülök amikor kibuggyannak a könnyeim. Besorolok a forgalomba és kifelé indulok a városból. Homályosan látok a könnyeimtől, de ez nem érdekel most. Órákkal később leparkolok és a kormányra dőlve zokogok, amíg el nem fogynak a könnyeim. Hat év. Hat kibaszott évig játszott velem. Én végig hűséges voltam, és ő mindenkit megkefélt a környezetemben. Csipogni kezd a mobilom, de figyelmen kívül hagyom. Csak bambulok a kormányra dőlve, és nézem az üvegen keresztül a csillagokat. Hogy lehettem ennyire vak. Egyre többször csipog fel a telefonom így kézbe veszem. Egy üzenet Aoitól. Majd egy tőle és még egy Kaitól. Aztán megint csak tőle. Nem tudják merre vagyok. Keresnek. El kell tűnnöm. Én nem megyek oda vissza, abba az életbe.
Beindítom a kocsimat és a gázra lépek. Kyotoig meg sem állok. Már reggel van mikor kiveszek egy szobát. Álnéven. A mobilomat kikapcsolom. Ólmos fáradtság lesz rajtam úrrá ahogy elfekszem az ágyon és álomtalan alvásba zuhanok.
Órákkal később ébredek fel. A tegnapi koncert és a sokk teljesen kiszipolyozott lelkileg. Összeszedem magam és letusolok. Aztán elmegyek egy bankba és az összes pénzem átutalom a másik bankszámlámra amit a megtakarításaimnak tartottam fent. Keveset kiveszek kell a készpénz is. Ezután beülök egy fodrászhoz és a hajamat vissza festetem az eredeti színére és rövidebbre vágatom. A közeli üzletekben beszerzek pár ruhát. Teljesen átlagos cuccokat. Nem szándékozom vissza menni Tokyoba és a bandához. Beülök egy netkávézóba és megírom a felmondásomat a PSC- nek, majd el is küldöm nekik.
Ezt az éjszakát még itt töltöm. A szobámban elkeseredetten húzom meg a whiskeys üveget. Szerettem őt, és ő ezt tette velem. Pedig mindent oda adtam neki. Ő meg azért feküdt alám, hogy jó szólókat írjak és menjen a szekér. Én vagyok a hülye, hogy is gondolhattam, hogy ő aki ennyire céltudatos, engem szeret, csak is engem.
- Mindent a sikerért! - húzok egyet az üvegből. - Sayonara Gazette. Sayonara Ruki. Most boldoguljatok ahogy tudtok.
Rengeteg kérdés merül fel bennem, de mindenre az a válasz "mert jobban játszik ha törődnek vele". Lassan elfogy az ital, és én teljesen szétázva fekszem az ágyon.
Reggel a fejfájásomra ébredek. A szememet bántja az ablakon beszűrődő délelőtti napsütés. Kibotorkálok a fürdőbe és megpróbálom összekaparni magam. Valahogy sikerül. A nap folyamán megválok a kocsimtól és másikra cserélem. Kijelentkezem a szobámból és Hokkaidó felé indulok el.
A napok gyorsan telnek. Este motelekben alszom és rohadtul érzem magam. A pia sem segít ezen már. Így egy idő után úgy döntök felesleges lenne hülyére innom magam minden este. Ami történt meg történt. Kiléptem a bandából. A PSC értetlenül fogadta a felmondásomat. A mobilomra rengeteg üzenet és hívás érkezett. Mindenki keresett még ő is. Értetlenül állt a miért felett. Meg sem fordult a fejében, hogy rájöttem mit tett. Az első üzenetei csak érdeklődőek voltak majd a későbbiek már parancsolóak, de egyik sem volt kérlelő vagy kedves. Aztán számot cseréltem. Nem kell ez nekem. A szolgáltatónál lemondtam az előfizetésemet és megszüntettem a számom, az e-mail fiókomat is felfüggesztettem. Nem akarom, hogy megtaláljon.
Kedd reggel a címlapokon virítok. Kamu dumával.
" Uruha beteg lett és a banda szünetelteti a turnét"
Aha beteg. Ezek szerint azt hiszik, hogy vissza megyek. A nagy lófaszt. Még két nap és Hokkaidón vagyok. Utálom az országnak ezt a részét, ezt ők is tudják. Ezért nem fognak itt keresni.
Megérkezésem után béreltem egy kis lakást. Munkát kerestem és dolgozni kezdtem. Éjjel pakolok egy raktárban. Kevés emberrel találkozom így.
Két hónap telt el azóta. A banda állítása szerint még beteg vagyok. Fáradtan lépdelek a lakásom felé a munkából. Az ajtónál egy alvó Kai ül. Döbbenten állok meg előtte. Rögtön felébred.
- Téged nem könnyű megtalálni Kou! - néz fel rám álmosan.
- Hogy találtál meg? - rontok neki. - Ő is itt van? Ők is jöttek? - ragadom nyakon a dobost.
- Hééé állj le Kouyou. Csak én jöttem. Nem tudják, hogy megtaláltalak.
- Ne hazudj nekem! -rántok egyet rajta. Erre megfogja a karom és erősen lök egyet rajtam.
- Én nem vagyok olyan, mint ők! - lök még egyet rajtam amitől neki tántorodok a falnak. - Én ismerlek téged. Régóta tudom, hogy hol vagy, de nem szóltam nekik. - szorít neki a falnak.
- Tudod? Nem szóltál nekik? -hökkenek meg.
- Menjünk be Kouyou! Ezt ne itt beszéljük meg. -enged el és irányít a lakás ajtómhoz. Remegő kézzel nyitom ki azt, és lépek be a parányi lakásba. Leveszem a cipőm és a szobába megyek. Ő is jön utánam.
- Miért jöttél? - ülök le az ágyra ami a szobában van. Egy szoba és konyha nincs hálószoba. Semmi luxus. Minek, csak aludni járok haza.
- Tudom mit csinált Ruki. - tér rá a lényegre.
- Akkor azt is tudod, hogy nem megyek vissza. - felelem szárazon.
- Keres téged. - mondja és leül mellém.
- Keressen, leszarom. Ha megtalál elköltözöm. - felelem neki. -Te, hogy találtál rám? - nézek rá kíváncsian.
- Ismerlek velük ellentétben. Aznap jöttél rá mikor eltűntél igaz?
- Mire?
- Arra, hogy megcsal téged. Nekem nem esett le elsőre. Kerestelek, de nem válaszoltál.
- Tudom.
- Pár nappal azután, hogy eltűntél láttam Rukit Chiyuval egy próbateremben kefélni. Akkor jöttem rá miért tűntél el. Figyelni kezdtem és lassan össze állt a kép. Előtte a fejesek is befutottak, hogy kaptak egy levelet tőled, hogy kilépsz. Ruki dühöngött és szidott téged. Reita csitította. - meséli.
- Reita!- horkannok fel a név hallatán. - Aztán jól hagyta, hogy Ruki megbassza.
- Te ezt honnan tudod? - kerekedik el Kai szeme.
- Akkor is őt dugta a koncert után mikor rájöttem. Ők nem láttak engem, de én láttam őket a tükörből.
- Mit tudsz még? -kérdezi Kai.
- Mindent. Miyavi, a SUG, Isshi, Aoi, Reita. Azt is tudom, hogy te nem voltál meg neki. Ruki igen beszédes volt mikor Reitában járt a farka. - combomra könyökölök és össze kulcsolt kezeimre hajtom a fejem.
- Aoiról nem tudtam. -feleli halkan.- Takeruval láttam még.
- Kai nem akarom tudni. Miért vagy itt? -nézek fel rá.
- A PSC azt fontolgatja, hogy halálhíredet kelti, mint a legtöbb kiszállt zenésznél. - válaszolja. - Keresni akarnak a helyedre mást.
- Tegyék. Nem érdekel.
- Engem meg érdekel mi van veled. Nem gondolod, hogy hagylak szó nélkül lelépni?
- Nem fogok vissza menni Kai!
- Tudom. Csak arra kérlek, hogy előlem ne tűnj el. Nem mondom meg nekik, hogy hol vagy. Add meg a számod keresni foglak.
- Honnan tudtad, hogy hol keress? -kérdezem megint tőle.
- Ismerlek téged. Végig vettem hol szeretsz lenni. Aztán azt is hol nem. Így maradt Hokkaidó. Már csak arra kellett rájönnöm melyik városban vagy. Inkább délen kerestelek. Tudtam, hogy közel leszel a tengerhez, mert szereted. Aztán eszembe jutott, hogy egyetlen egyszer említetted Nemoru-t. Azért itt kerestettelek tovább és meglettél.
- Szóval kiszámítható vagyok.
- Csak annak aki figyel rád. Rukiék meg vannak győződve róla, hogy sose mennél el Tokyo-ból. Szerintük ott bujkálsz.
- Aha és te mióta ismersz ilyen jól?
- Mindig is ennyire ismertelek Kouyou. Csak nem vertem nagydobra. - teszi a vállamra a kezét. - Segíteni akarok neked. Nem foglak cserben hagyni, mint ők.
- Miért Kai?
- Te nem ezt érdemled. Segíteni akarok, hogy túl legyél rajta. Nézz végig magadon, le vagy fogyva és karikásak a szemeid. A kezed tele van horzsolással a munka miatt. Ez nem te vagy, csak az árnyékod.
- Kai enged nekik, hogy halottá nyilvánítsanak. Tedd ezt meg nekem.
- Ruki erről nem akar hallani. -sóhajtja.
- Miért? - legyintek csak.- Pótolható vagyok, mint ahogy a tények mutatják.
- Nem nagyon értem őt. Néha tombol, néha zokog, mert eltűntél. A fene se igazodik ki rajta.
- Ja említette, hogy valahol szeret engem....valahol. - dőlök el az ágyon. -Téged nem fognak keresni?
- Mivel nincs most próba úgy tudják, hogy anyámhoz utaztam haza.- ad itt létére választ.
- Értem, és meddig maradsz?
- Holnap indulok vissza, hogy ne legyen feltűnő. Itt maradhatok nálad? -kérdezi Kai.
- Maradhatsz, de nekem aludnom kell, este megyek melózni. - állok fel - Érezd otthon magad. Megyek és lezuhanyzom, fáradt vagyok.
- Én addig csinálok valamit neked enni, rendben?
- Kai miattam ne fáradj. - fordulok vissza a fürdő ajtajából.
- Enned kell Kouyou. - int le és eltűnik a konyhafülkében.
Sokáig folyatom magamra a vizet, áztatom fáradt testem. Egészen addig amíg el nem fogy a meleg víz. Megtörölközöm és felöltözve lépek ki a fürdőből. A lakást kellemes illatok járják be a hasam nagyot kordul.
- Gyere mindjárt kész van. -szól ki Kai a fülkéből.
- Köszönöm Kai. Nem is tudom elképzelni te miért törődsz velem.
- Kouyou a barátod vagyok. - teszi kezét az enyémre.
- Egyszer talán hinni is fogok újra.
- Egyél. Feküdj le utána, és aludj. Szörnyen nézel ki. -feleli és elém rakja az ételt.
Miután végeztünk az evéssel Kai betessékelt a szobába és vissza ment mosogatni. Jól lakottan aludtam el. Álomtalanul. Hangokra ébredtem.
- Nem. Értsd meg Ruki......nem....nem tudom.....holnap vissza érek Tokyoba.....anyámnál, mondtam.....Te kémkedsz utánam? ......Nem érdekel Ruki......Nem, nem mondom meg.....Nem, nem vele honnan veszed, hogy megtaláltam.......Egyezz bele a fejesek ajánlatába.......Nem hiszed el még mindig, hogy nem jön vissza?............Ruki ne ordibálj velem! Nem, mondtam, hogy nem tudom hol van.......Nem, azt sem, hogy én hol vagyok. Én sem szólok bele a magánéletedbe te se tedd........ A szerelmed Ruki? Melyik is?....Chiyuról Ruki.....értem stressz levezetés. Aha. Nem érzed ezt kicsit ferdének hisz nem szakítottak Uruhával csak eltűnt......Soha előtte. Értem....elhiszem. Holnap Tokyoban leszek már. - ezzel le teszi a telefonját. A fali tükörből látom, hogy zsebre vágja és jön ki a főzőfülkéből. Lecsukom a szemem és tetettem, hogy alszom.
- Jaj Ruru! - sóhajtja halkan, alig hallom szavait.- Annyira féltelek. Miért nem belém lettél szerelmes. Mindent megadtam volna, mindent megadnék a szerelmedért. Ő meg sem érdemelt soha. - fordulok egyet, és úgy teszek mintha most ébredeznék. Kai szeret engem jut el az agyamig. - Gomen Kouyou. Nem akartalak felébreszteni. Csináltam neked vacsorát.
- Köszönöm Kai. Túl kedves vagy hozzám - ülők fel az ágyon. - Éjszaka aludj itt az ágyamban. Én úgy is dolgozni megyek. Meg csak ez az egy ágy van. Reggel mikor indulsz? - dörgölöm meg az arcom.
- Megvárlak, hogy haza érj. Csak utána megyek a repülőtérre. -feleli elterülve a fotelben.
Iszok egy kávét és vacsorázunk. Semmiségekről dumálunk. Arra kíváncsi mit csinálok most. Hisz lényegében mindent ott hagytam. Az egész életem, mintha meghaltam volna.
- Jó így. Hidd el mindenem meg van. - mondom neki mikor már befejeztük az evést.
- Szeretném ha tartanánk a kapcsolatot.- jegyzi meg mellékesen.
- Miért? Nem fogok vissza menni te is tudod. - viszem ki a tányérokat a konyhába.
- Tisztában vagyok vele, reggel is mondtam. Engem érdekel mi van veled.- kezd el mosogatni.
- És ezt, hogy gondoltad mégis? Nincs postafiókom csak egy telefon számom. Az is csak a meló miatt kellett.
- Csináljuk úgy, hogy fals mail fiókod lesz. Mondjuk lány néven. Oda írok majd neked. Ha Rukinál be is buknék akkor sem fogja tudni, hogy te vagy mögötte.
- Ennyire fontos lennék neked?
- A barátom vagy. - rakja az utolsó tányért is a csöpögtetőre.
- Oké. Csak, mert ennyire szeretnéd.
- Néha megírom majd mi a helyzet bent, hogy képben legyél. Nem azért, mert fájdalmat akarok okozni, de jó ha tudod ha netán le kell lépned innen.
- Rendben. Nekem lassan mennem kell melózni. - gyújtok rá egy cigire.
- Te is visszaszoktál ?- veszi elő a saját cigijét és ő is rágyújt. Ablakot nyitok.
- Inkább ez, mint a pia. - vallom be.
- Ennek örülök. Azt hittem rosszabb állapotban leszel. Reménykedtem, hogy az a Kou akit én ismerek az nem zuhan meg annyira, hogy tönkreteszi az életét. Inkább újat kezd.
- Ennyire jól ismersz? Vagy ennyire ki ismerhető lennék? Vagy rajtad kívül mindenki csak felszínes? - nézek rá érdeklődve.
- Én is az vagyok, de rád mindig figyeltem. A többiek ők elszálltak a sikertől. Te nem. Te az maradtál aki voltál. Mindig is ezt szerettem benned.
- Vicces tudod mi volt amit utoljára hallottam Ruki szájából ?
- Nem. Nem tudom.
- "Jobban játszik ha törődnek vele". Ezért feküdt le velem. Ezért élt velem, mert ha nem vagyok boldog akkor nincs ihlet, nem írom meg azokat a kibaszott gitár szólókat.
- Kihasznált téged.
- És te ? Te Kai ? Te is ki akarsz használni? - nyomom el a csikket a hamutálban.
- Nem bízol már senkiben. Megértelek, de vigyázni akarok rád. Ruki nem adja fel.
A munkahelyem ezen gondolkoztam és Kai szavain. Mennyire bízhatnék benne. Ő miért nem feküdt be alá? Mit értett azon, hogy szeret engem. Szerelmes lenne belém ? A szavai alapján igen, de hihetek-e neki. Mennyi az esélye, hogy csak ez miatt jött utánam, és mennyi, hogy azért küldték vigyen vissza. Ezen gondolkozom egész éjszaka.
Reggel mikor haza értem finoman illatozó reggeli várt. Kai a laptopja felett görnyedt.
- Szia! - teszem le a hátizsákom.
- Szia! Megcsináltam neked a fiókot. -mosolyog rám.
- Aha. És jó nő lettem? - ülök le mellé a másik székre.
- Mondjuk úgy inkább megfelelő. A neved innentől kezdve Tanaka Kumiko lesz. Ugyan azok a kezdőbetűi, mint a nevednek. Na ad a mobilod a jelszavad meg Azumi.
- Hmmm biztonságos hely. Találó.
- Lassan mennem kell a reptérre. Gyere együnk.- adja vissza a mobilomat. Az övében meg elmenti a számom.
Fenséges reggelivel várt. Degeszre ettem magam. Kai nem sokára elkezdett készülni.
- Ki menjek veled a reptérre?
- Nem, nem kell. Este mielőtt elmész dolgozni, írok neked mi a helyzet. Oké? - fogja meg az arcom és közelebb lép. - Kou én ... Figyelj, vigyázz magadra. - nyom egy puszit az arcomra.
Ahogy érkezett úgy is ment el. Gyorsan és csendben. Zuhanyzás után lefeküdtem aludni. Mélyen és álmok nélkül aludtam. Hónapok óta talán először jól is.
Este már készültem a munkába mikor felciripelt a mobilom. Kai küldött üzenetet.
" Megérkeztem, minden rendben. Csak a szokásos hiszti. Holnap írok Kai."
" Itt is rendben minden, ne aggódj K"
Vettem a bakancsom a kabátom és irány a munka.

Kai pov.:

Minden megváltozott az indulásunk óta. Főleg azóta, hogy aláírtunk a PSC-nek. Az amit eddig azért csináltunk, mert szerettük csinálni, munka lett. Ütemterv szerinti zenélés. Pv kiadás és próba. Ruki vitt mindent, hajtott mindenkit.
Még a szerelmét is Uruhát. Talán ő volt közülünk az egyetlen akit nem ragadott el a siker. A maga kis világában alkotott és szerelmes volt. Rukiba, csak őt látta. Mindenkit lassan, de láthatóan beszippantott a zeneipar. A csillogás a hírnév, csak őt nem. Mindent kiélveztünk amit csak lehetett, és aztán jött a megcsömörlés. Már nem ment a zenélés. Munka volt és nem örömforrás. Tettük amit Ruki mondott. Bábokként viselkedtünk koncertről, koncertre.
A koncert végén berongyoltam az öltözőbe. Gyorsan megszabadultam a sminktől és irány a zuhanyzó. Percekig engedtem, hogy meleg víz lazítsa el a izmaim. Ma is mindent bele adtam. Fáradtan dörzsöltem meg az arcomat, hogy kiengedjenek ott is az izmok. A zuhanyzóból kilépve felöltöztem. Már teljesen civil ruhában indultam megkeresni a többieket.
- Aoi. - érek a gitáros mellé.- Nem tudod hol vannak a többiek?
- Hát Uruha vagy tíz perce ment ki arra. - int a kijárat felé. - Szóltam neki, de nem állt meg.
- A többiek? - érdeklődöm.
- Mi? - lép mellénk pont akkor Ruki és Reita. - Mi van velünk?
- Csak érdekelt merre vagytok, hogy megyünk együtt inni. Nem tudjátok Uruha miért ment el?
- Ruru elment? -néz rám értetlenül Ruki.
- Aoi látta ahogy kimegy.
- Lehet, hogy csak kiment rágyújtani. - feleli Ruki - Néha szokott stikában cigizni. Azt hiszi nem tudom.
- Akkor várunk? Én azért dobok rá egy üzenetet. - veszem elő a mobilomat.
- Ja várunk, mindjárt vissza jön. - ül le a kanapéra Reita.
Nem jött. Aoi és Ruki is üzent rá. Hívtuk nem vette fel. Kint nem találtuk meg a kocsiját. Elment. Aztán már később ki volt kapcsolva a telefonja.
- Ennek nincs értelme - állt fel Ruki. - Menjen mindenki haza. Reggelre szerintem előkerül. Az is lehet, hogy otthon van Ruru. Menjetek haza, én is megyek. Hátha csak engem vár. - indul el a kijárat felé.
Másnap, mint kiderült Ruru nem volt otthon. Sőt sehol nem volt. Ruki sírva hívott fel.
- Kai hol lehet Ruru?
- Nem tudom Ruki nyugodj meg. Előkerül. Felhívom az édesanyját és a nővérét hátha oda ment.
- Oké. Én nem vagyok velük jóban, megteszed?
- Meg, majd hívlak.
Nem volt ott. Nem tudták hol van. Másnap próba volt. Ruki kisírt vörös szemét a bagolyszemüvege mögé rejtette. Sajnáltam. Rossz éjszakája lehetett. A rövid próba után (ami egy gitárossal nehezen ment) elhúzott mindenki a dolgára. Ruki a papírjait rendezgette, amíg én a dobot állítottam be.
- Kai, hogy teheti ezt velem? A bandával? Mi lesz ha nem kerül elő? Mi lesz a turnéval? A karrierünkkel? A hírnévvel?
- Elő fog kerülni. Biztos jó oka van, hogy nem jelentkezik. A következő koncert két nap múlva lesz, addig biztos előkerül.
- Remélem, mert ha nem ééén ...én nem tudom mit teszek vele, de nem fogja megköszönni az biztos! - robog ki dohogva.
Rendbe raktam a cuccaim, és félórával később bezártam magam mögött a próbatermet. A folyosón végig sétálva egy nyitva felejtett ajtó mögül félreérthetetlen hangok szűrődtek ki.
Szemeim nagyra kerekedtek mikor Rukit láttam meg, amint Chiyut döngöli kegyetlen iramba az egyik asztalon. Értetlenül néztem őket percekig. A fejembe kavarogtak az elmúlt napok eseményei. Mi van ha Uruha nem egyszerűen csak lelépett pár napra. Mi van ha Ruki miatt ment el, és örökre. Ködös fejjel indultam haza. Próbáltam újra hívni, de már nem volt kikapcsolva. A hívót számon előfizető nem kapcsolható. Szóval tudja mit csinált Ruki. Gondolom nem ez volt az első eset.
Másnap reggel mikor a terembe értem, a srácokon kívül más is fogadott. A managerünk és a fejesek egyike.
- Kai! Uruha kilépett! - ugrik fel Ruki és járkálni kezd olyan sebességgel, hogy ha ezt így folytatja nem sokára árok lesz ott.
- Nem érjük el Takashima-sant. Az üzeneteinket visszadobja a fiókja. - meséli a főnök. - Várunk, a hivatalos nyilatkozat szerint beteg a turné elhalasztva a gyógyulásáig. Nem fogadtuk el a felmondását. Próbálják előkeríteni. Mi is ezt tesszük. Önök jobban ismerik, mint mi. Lehet, hogy elvonult valahova. mert túlhajtotta magát. - lép az ajtó felé. - Ameddig lehet húzzuk az időt. Viszlát uraim. - ezzel elhagyják a termet.
- Ez nem lehet igaz. Biztosan itt van Tokyoban. - túr bele a hajába énekesünk. - Nem teheti ezt velem. Mi lesz a bandával ?
- Felhívom az anyját. - szólal meg Reita. - Tudom, hogy Kai beszélt már velük. Én a legjobb barátja vagyok nekem biztos, hogy elárulják ha ott van.
- Persze. Nekem nem mondták el - áll elé Ruki - Miért neked tennék meg!
- Engem gyerekkorunk óta ismernek azért!
- Én meg vele élek! - ordítja idegesen.
- Na jó elég legyen. - állítom le őket. - Aoi? Te mit gondolsz?
- Azt, hogy ha ma nincs próba akkor én megyek. Megkeressem azt a tegnapi helyes pasit aki meghívott egy italra. - áll fel. - Aztán megkérdezek pár gitárost akikkel együtt szoktunk bulizni, hogy tudnak-e róla valamit. Na sziasztok. - ezzel le is lép.
- Oké, akkor mindenki neki áll keresni. - mondom a másik kettőnek akik még mindig mérgesen méregetik egymást. - Ruki! Te élsz vele tudod, hogy hova mászkál el nézd meg őt ott. Reita te személyesen menj el az anyjához inkább. - osztom ki a feladatokat.
A napok gyorsan teltek. Rövid és feszült próbák voltak. Reita és Ruki sokszor ugrott egymásnak. Aztán egy ilyen alkalom után Ruki kirohant a teremből. Reita meg utána, mert most tényleg elvetette a sulykot.
- Ruki várj! - rohant utána.
Aoi is lelépett. Én meg haza indultam. A kocsimhoz érve azt láttam, mint múltkor csak valahogy most már nem ért meglepetésként. Reita, Ruki kocsijának motorháztetején hasalt és Ruki élvezettel dolgozta éppen meg őt. Aminek hangos elégedett nyögéssel adott hangot a másik. Inkább gyalog mentem haza. Otthon azon gondolkoztam Uruha ezt, hogy élhette meg. Mert számomra egyértelművé vált, miért ment el. Szívem összefacsarodott. Mindig figyeltem rá. Tudtam, hogy Rukit szereti, de én szerelmes voltam belé. Nem álltam közéjük soha, de figyeltem őt, és ott voltam ha kellett. Ez lehetett az oka, hogy nem vettem észre mi folyik körülöttem. Csak Uruhát láttam. Nagyon hiányzott. A mosolya. Az ábrándos tekintette. Hol lehetsz Kouyou?
Sorra vettem azt amit tudtam róla. Hol szeret lenni. Hol nem. Napokkal később arra jutottam, hogy Hokkaidon lehet. Utálja az országnak azt a részét. Ott senki nem keresné. Viszont az egyik turnén tetszett neki egy város. Azt mondta hangulata van. Nemoru. Felhívtam egy nyomozót és elküldtem Nemoruba.
Pár nap múlva a nyomozó egy címmel tért vissza. Kouyou meg volt. Csak én tudtam hol van, de nem szóltam senkinek.
Ruki hangulatai kiszámíthatatlanok lettek. Néha őrjöngött, néha zokogott, hogy elhagyta a szerelme. Nem értettem a viselkedését. Hisz ez idő alatt láttam Takeruval is egy terembe beosonni. Gondolom nem az éneklés volt a téma. Csak azt nem tudtam ki nem volt meg neki itt rajtam kívül. Aztán felrémlett egy beszélgetésünk ami régen történt meg kettőnk között. Egy piálás alkalmával.
" - Kai-chan, te olyan kívánatos vagy!
- Ezt most miért mondod Ruki?
- Kár, hogy te a dobok mögött ülsz. Szívesen fanservicelnék veled. - kacsintott rám.
- Tudod Ruki elég hülyén néznél ki tekergőzve a dobjaimon.
- Tekergőzhetnél te alattam ....dobok nélkül a seggeden verném el az ütemet.
- Majd a tieden otthon Uruha, ha ezt meghallja. - nevettem rá.
- Jaj Kai-chan. Amiről Ruru nem tud az nem fáj. Rajtad kipróbálnék egy ütemet. Élveznéd.
- Túl sokat ittál Ruki... nem gondolom, hogy Uruha örülne ha hallaná, hogy felkínáltad magad nekem.
- Szóval akkor nem? Nem tudod mit hagysz ki! - nézett rám durcásan.
- Nem, tényleg nem. Majd Uruhától kérek élmény beszámolót, ha kíváncsi vagyok rá milyen amikor nyögsz valaki alatt.
- Naiv vagy - kuncogott fel. - Te nyögnél alattam.
- Álmodban Ruki-chan. Te tényleg sokat ittál."
Nem, nem ivott sokat. Kikezdett velem, de mivel én csak Uruhát láttam fel sem tűnt. Azt hittem a pia beszél belőle.
A média még mindig úgy tudta, hogy Kouyou beteg. Aztán egy hétfő reggel beállítottak megint a fejesek. Lassan két hónapja nem volt meg Kouyou.
- Uraim. A vezetőség úgy döntött elfogadja Uruha felmondását. Mivel nincs meg a gitáros, így úgy döntöttünk, hogy a rokonaival egyeztetve halottá nyilváníttatjuk és a helyére új tagot keressünk.
- Azt már nem! - ugrott fel Chibi. - Nem engedem! Adjon pár napot, meg lesz. Itt van a városban. Ha nem a tenger parton, lent délen. Az a kedvenc helye. Oda utazom megkeressem. Nem létezik nélküle a banda.
- Kapnak egy hetet. Ha addigra nincs meg. Akkor a mi tervünk lép életbe. És elkezdjük a válogatást.
- Azt nem engedem! - elemelte fel a hangját Ruki. Ezt viszont már csak a távozók hátának mondta.
- Én elmegyek még egyszer az anyjához. - szólalt meg Reita.
- Én le, délre a partra. - rágcsálta idegesen a száját Ruki.
- Oké én meg végig nézem a törzshelyeit újra. Hátha vissza esett és iszik valahol. Megnézek még pár olyan helyet is a városban ahol nem ittunk soha. - vette ki a részét Aoi is.
- Én is keresem. Kyotoban szeretett lenni. Benézek még anyámhoz is közben. Felhívok pár embert is hátha látták. - blöffölőm be. Tudom hová megyek és az nem Kyoto hanem Nemoru.
Megtaláltam. Ott volt ahol a nyomozó megtalálta. Álnéven. Megrettent mikor meglátott, de szóba állt velem. Igen tudott mindent, sőt többet is mint én. Le volt fogyva. Haját visszafestette az eredeti színére és rövidebbre vágatta. Nehezen ismerte volna fel bárki is, aki nem töltött vele annyi időt, mint én.
Elmeséltem neki mindent. Azt akarta vegyem rá Rukit, hogy a cég hadd nyilvánítsa holttá. Új életet akart. Egy igazit. Amikor aludt néztem fáradt, de számomra ugyan olyan szép arcát. Törődni, szeretni akartam őt. Azt akartam, hogy az enyém legyen. Engem szeressen. Csipogó telefonom rondított bele az alvó szerelmem csodálásába. Ruki volt az. Majdnem lebuktam. Felhívta anyámat, de nem talált ott. Védekezésképpen támadni kezdtem. Érdekes dolgokat mondott. Végképp nem tudtam eligazodni rajta. Nem akartam Kouyout itt hagyni, de vissza kellett mennem. Álltam az ágy mellett, és magamnak motyogtam.
- Jaj Ruru! - sóhajtom halkan. - Annyira féltelek. Miért nem belém lettél szerelmes. Mindent megadtam volna, mindent megadnék a szerelmedért. Ő meg sem érdemelt soha. - mocorogni kezdett és álmos arccal néz fel rám. - Gomen Kouyou. Nem akartalak felébreszteni. Csináltam neked vacsorát. - nézek rá bocsánatkérően. Csak remélni merem, hogy nem hallotta meg amit mondtam.
Rávettem, hogy tartsuk a kapcsolatot. Tanaka Kumiko néven csináltam neki másnap reggel egy új fiókot. Nekem vissza kellett mennem Tokyoba. Maradtam volna vele inkább, el nem engedve őt soha többé. Sok évnyi elfojtott érzelem tört fel belőlem. Elakartam neki mondani, hogy szeretem őt. Nekem ő a mindenem. Nem mertem ezzel letámadni. Vissza utaztam anélkül, hogy bevallottam volna neki, hogy szeretem.
Szinte mindennap váltottunk egy üzenetet. Ezek egyre hosszabbak lettek. Ritkán és felszínesen csak az együttesről. Aztán letelt az egy hét. Ruki nem tudott mit tenni. Bele egyezett a főnökség döntésébe. Uruha a nyilvánosság előtt halott lett.
Az ország meggyászolta elvesztett kedvencét.
Ruki ezt tényleg úgy élte meg, mintha meghalt volna a szerelme. Már valahogy nem tudtam sajnálni. Gondolkozva néztem sápadt kialvatlan, kisírt szemeit, de nem tudtam sajnálni. És megbocsájtani sem neki. Lehet, hogy szerette őt valahol, de Kouyou többre méltó, mint egy ilyen felszínes, törekvő ember szerelme. Aki átgázol mindenen és mindenkin a hírnévért.
A válogatások elkezdődtek. Hasonló karakterű gitáros akartak Uruha helyére. Ruki mindenkire nemet mondott. Uruha vissza fog jönni. Mindig ezt mondta. Én tudtam nem így lesz. Aztán a főnökség ideiglenesen átrakta hozzánk Kazukit a ScRew-ból. Hasonlított is Rurura. Ruki nem volt elégedett, de a műsornak mennie kell.
Amíg a válogatás folyt addig vele próbáltunk. Kouyouval egyre személyesebb üzeneteket váltottunk. Nyugodtabb lett mióta halottnak hiszik. Az üzenetei is vidámabbak lettek. Azt viszont tudta, hogy Ruki nem adta fel. Ahogy én is, ő is nyomozót bízott meg, hogy megtalálja. Figyelmeztettem őt erre. Egyre közelebb éreztem magamhoz őt. Hiába volt az ország másik részén. Tudtam, jól van.
Az egyik szünetben éppen vissza olvastam a reggel kapott üzenetét. Felkuncogtam megint rajta. Megtámadta egy macska.
- Neked miért van ilyen kibaszottul jó kedved? - lépett mellém Ruki. Mostanában mindenkivel ez a hangnem volt a megszokott nála.
- Semmi közöd hozzá. - vonom meg a vállam. Erre kikapta a kezemből a mobilom és elkezdi olvasni Kouyou üzenetét. Ijedten kapok a telefon után, de a törpe eltáncol vele és olvasni kezdi.
- Ki az a "K" ? - adja vissza a telefonom, amit nem tudtam tőle elvenni.
- Nincs túl sok közöd hozzá!
- Van ha miatta te is ki akarnál szállni a bandából.
- Okééé. A barátnőm. Kumiko.
- Vegyem is be ezt.
- Muszáj lesz, mert igaz. - vágom hozzá flegmán.
- Azért hív téged Kai-channak. Amit senkinek nem engedtél meg csak...csak, csak. Te tudod hol van Ruru!
- Ééén? Honnan tudnám? Te hülye vagy az ember becsajozik és te paranoiás leszel!
- Ezzel nem győztél meg. Tudom a titkodat, ahogy te is az enyém.
- Te ezt itt mindenki előtt szeretnéd megbeszélni? - kérdezem őt és mutatok a három értetlenül ácsorgó gitáros felé.
- Gyere beszéljük meg kint ! - ránt maga után.
Kint neki penderít a falnak. Amilyen kicsi, az ember ki sem nézné milyen erő van benne.
- Na mondd, mi az én titkom? - nézek rá dühösen.
- Tudom, hogy szerelmes voltál/vagy Ruruba.
- Te ezt honnan veszed?
- Egyszer régen részegen felhívtad. Én vettem fel a telefonját. Csak annyit mondtál akkor idézem "ezt meg fogom bánni azt hiszem, de tudnod kell szeretlek" és letetted. Nem tudtad, hogy én vettem fel. Eddig elkönyveltem annak, hogy részeg voltál vagy félre nyomtál valamit a telefonodon. Mostanában viszont szokatlanul jó kedvű vagy. Akkor voltál ilyen mindig mikor még itt volt Uruha. - támad le.
A fenébe én nem emlékszem arra a hívásra. Mi van ha kamuzik csak.
- Csak azért mondod, mert nem vagy boldog. Itt hagyott téged és rá kellett jönnöd, nem fog vissza jönni. Az álmod összeomlik, mert nem becsülted meg őt. Szerinted miért mehetett el?
- Kiakadt. Túlhajtotta magát. Idő kell neki. Vissza fog jönni hozzám. Szeret engem! - fröcsköli felém a szavait.
- Te bele se gondoltál abba, hogy lebuktál előtte, ugye? Hogy nem csak Chiyu volt az akin levezetted a feszültséget. Volt előtte más is.
- Nem, csak Chiyu volt!
- Hazudj csak Ruki mindenkinek, és magadnak is, de fogd fel elhagyott. Téged. Minket. Miattad! Nem becsülted meg. Összetörted és csak remélheted, hogy él. Én meg remélem túl teszi magát rajtad!
- Te tudod hol van!
- Nem Ruki nem tudom. Csak én a helyében megpróbálnék elfelejteni egy ilyen embert, mint te. Aki azért él valakivel, hogy a banda szekere menjen.
- Én... én nem! Én szeretem őt! - lök neki megint a falnak.
- Akkor is szeretted őt, mikor Reitát dugtad lent a parkolóban Ruki? Térj már észhez! Elment!
- Nem, vissza jön! Ő az enyém. Érted az ENYÉM!!!
- Akkor meg kellett volna becsülnöd. Milyen szerelem az amivel te szeretsz? Neked az a bajod, hogy nincs aki babusgasson. Reita erre nem megfelelő, mert ő behódol neked. Chiyu sem hisz ő szintén zenész. Nincs aki téged megdugjon és szerelmes szavakat sugdosson neked. Uruhától mindent megkaptál, mégsem volt elég! Most, hogy nincs itt csak ő kellene neked. Ruki mi az istent akarsz? Elkergetted tőlünk. Most meg az a bajod, hogy más éli az életét, hogy én boldog vagyok valamennyire. Nem tudlak sajnálni! Te tehetsz mindenről! - fejezzem be a monológom emelt hangon.
Ruki áll előttem, és szemei könnybe lábadnak. Arcán legördül az első könnycsepp.
- Én... én, nagyon hiányzik. Tudom mit tettem. Megfogom találni és visszaszerzem a szerelmét. Én... nem tudom, én nem tudok nélküle alkotni. Nekem ő a múzsám. Az ölelése - szipogja. - De kellett mellette az izgalom. Ő olyan ábrándos, és nekem kellett a vadság. Az, hogy mást birtokoljak. Ahogy ő tette velem. - támasztja mellettem a falnak a homlokát.
- Nem értelek Ruki téged. A legnagyobb kincs volt a tied, és nem értékelted. - csóválom meg a fejem. - Igen szerelmes voltam belé, de a tied volt. Szenvedtem mindennap miatta. Aztán rájöttem mit csináltál. Miért tűnt el. Csak te nem jöttél rá. Azt hitted eddig, hogy ő nem jött rá.? Ennyire még ő sem vak? Enged el! Nem fog vissza jönni.
- Te... szerintem te tudod hol van, és még mindig szereted! - törli le a könnyeit miközben néz rám elvakult dühvel.
- Nem tudom hol van, de remélem minél messzebb tőled a világ másik végén, hogy meg ne találd. Én tovább léptem. Megismertem valakit. Nem fogom hagyni, hogy miattad ez tönkre menjen. Vagy a banda.
- A világ másik végén. A világ másik végére ...a világ végén. Ruru Hokkaidon van? - néz rám érdeklődve.
Próbálom arcizmaim rendezni, hogy ne lássa betalált.
- Hokkaidon van. Ott van, tudom utálja azt a részét az országnak. Mindig azt mondta az a világvége. Oda ment. Még ha te nem is tudod hol van. Ott van. - lelkesül be. - Visszahozom és újra velem lesz! Az enyém lesz! - szemében lángok villannak erre, hogy visszakaphatja Uruhát. Olyan mintha megörült volna. Mintha két ember élne benne. Sarkon fordul és elrohan.
Ruki beteg, nagyon beteg. Az istenit szólnom kell Kouyounak, hogy Ruki rájött merre lehet. El kell onnan jönnie. Próbálok nyugalmat erőltetni magamra. Vissza megyek a terembe ahol Kazuki értetlen tekintettel áll a másik két gitáros mellett.
- Vége a próbának mára! -mondom nekik.
- Kai. - indul el felém Aoi. - Én nem tudtam, hogy te... - nem tudja befejezni, mert a szavába vágok.
- Nem, nem tudtad, én mit érzek Uruha iránt, de tudtad mit érezz Ruki iránt. Mégis Ruki alá feküdtél! - állítom le.
- Teee erről honnan tudsz? - kezd elsápadni.
- Nem mindegy? Nincs igazam Reita? Neked csak a legjobb barátod volt. Még sem zavart, hogy Ruki alatt nyögsz.
- Megmagyarázom! - lép hátrébb a basszeros.
- Tudom nagy volt a stressz. Neked is Kazuki? - nézek az új srácra. Aki erre mélyen elvörösödik. Legyintek. - Hiába is, a gyönyörű Ruki nem fog titeket szeretni. Ő csak saját magát, a sikert, és rivalda fényt szereti. Uruha is ezért ment el. Elvakított minket a siker. Csak őt nem. Aoi mindenkivel összefekszik, ha lehet. Nincs igazam? - nézek az említettre.
- Öhm én..
- Mindegy is, magánügy. Hol van az a banda amibe beléptem? Mind hármam megérdemlitek Rukival az élen ha feloszlunk. Kazuki ez nem személyes. - nézek rá. - Én mentem. - kapom fel a táskám - Leszarok mindent, úgy ahogy ti is leszartátok Uruha érzéseit akkor amikor Rukival lefeküdtetek! - lépek ki az ajtón megkönnyebbülve. Most legalább tiszta mindenkinek a dolog.
Otthon írok Kouyounak, hogy azonnal hagyja el Nemorut. Már nem biztonságos. Jöjjön vissza Tokyoba azonnal.

Uruha pov.:

Miután elment mindennap írt egy rövid üzenetet nekem. Aztán ahogy múlt az idő egyre hosszabbak, és személyesebbek lettek az üzeneteink. Szinte egy új Kait ismertem meg. Aki figyelmes volt, kedves, törődő, gondoskodó. Hosszú idő után újra tudtam örülni valaminek.
Vártam már az üzeneteit. Mit ír, mit válaszol. Kezdtem a hatására összeszedni magam. Főleg azután, hogy a PSC halottá nyilvánított. Anyáméknak küldtem egy levelet, de úgy, hogy ne tudják meg hol vagyok. A főnököm üzleti útra ment éppen. Megkértem, hogy Matsue-ban adja fel a levelem.
Kai minden nap írt. Én meg kezdtem nem feketének és üresnek látni az életem. Minden levelével újra színt vitt az életembe. Hazafelé sétáltam reggel a munkából. Alig vártam, hogy otthon legyek, és olvashassam Kai új levelét. Ez a mindennapi örömeim egyike. Kai kedves, vicces üzenetei. Elmélyedve gondolkozom azon, hogy a dobos szép lassan kitölti az űrt a szívemben amit Ruki okozott. Mikor a nyakamba esik valami. Riadtan kapok a nyakam felé, de a támadóm megkarmol. Végül sikeresen letekerem magamról az apró macskát, pár perc harcolás után. Mérgesen fújtat a kezeim között. Ekkor jelenik meg a gazdája.
- Végre meg vagy. Már mindenhol kerestelek. - lép felém egy kislány. - Jó reggelt. Remélem Maou nem tett kárt önben. Szeret csavarogni, és kiszökött Édesapám mellett amikor ő elment dolgozni.
- Nem, nem tett. Bár eléggé véres küzdelmet folytatunk. Küzdöttünk mindketten a szabadságunkért. - nyújtom át neki a prüszkölő kölyök macskát.
- Hol csavarogtál már megint te rosszcsont? - dorgálja meg kedvencét.
- Szerintem innen a fáról esett a nyakamba. - mutatom neki.
- Már megint fészket kutattál rossz vagy. Ne haragudjon uram eléggé szeleburdi még. Kölyök.
- Semmi baj. A lényeg, hogy nem tettünk kárt egymásban. További szép reggelt. - mosolygok rá.
- Köszönöm, önnek is uram. - indul be a házba, macskával a kezében.
Otthon Kai levele vár. Jót vigyorgok rajta. Vissza írok neki. Megemlítem a macskás incidenst is. Aztán zuhany és kaja után alvás. Igen újra rendesen eszek. Kezdek újra a régi lenni. Nem szeretnék még egy szidást kapni Kaitól. Kai. Igen úgy érzem benne bízhatok.
Aztán este arra ébredtem, hogy Ruki Hokkaidon akar kerestetni, mert szerinte ott leszek. Kai kért, sürgetett, hogy menjek Tokyo-ba.
Bementem a munkahelyemre és családi okokra hivatkozva felmondtam.
Reggel az főbérlőt megkerestem, hogy kiköltözöm. Napközben azt a kevés cuccomat pakoltam össze amit itt halmoztam fel. Ami nem volt sok.
Egy nap alatt felszámoltam az itteni életem, és vissza indultam.
Kocsival mentem. Az út napokig tartott, de a repülő feltűnőbb lett volna. Újra motelekben aludtam, mint négy hónapja. A különbség az volt, hogy ahova mentem ott vártak. Netkávézókból írtam mindennap Kainak.
Késő este érkeztem meg a megbeszélt helyre. A külvárosban egy kis kifőzdében találkoztunk. Ahogy megláttam az asztalnál várakozó dobost, szívem hevesebben kezdett dobogni. Mosoly terült szét az arcán, és megjelentek azok a híres gödröcskéi amikor észrevett.
- Szia. - állt fel és ölelt meg. Amit én is viszonoztam. Fáradtan szívtam magamba enyén füszeres illatát. Úgy éreztem magam, mint aki hazaért. - Gyere ülj le. Rendeljünk. Biztos megéheztél.
- Szia. Igen éhes vagyok. Eddig vezettem. Csak egyszer álltam meg enni. - feleltem neki.
- Örülök, hogy egyben itt vagy. Aggódtam érted. - ül vissza az asztalhoz.
- Látod itt vagyok. Egyben - mosolyodok el rajta. - Csak azt nem tudom hol fogok aludni. Ki veszek egy hotelszobát ameddig nincs lakásom.
- Ne fáradj vele. Elintéztem neked. - feleli. A pincérnek leadjuk a rendelést és miután eltávolódik folytatja. - Kerestem neked egy kis lakást. Innen nem messze van.
- Gyors voltál. - vigyorgok rá.
- Nem is, de majdnem egy hétig autóztál. Volt időm. - neveti el magát.
- Mit kell tudnom?
- A lakás akkora, mint amiben Nemoruban is laktál. Ugyanazon a néven béreltem ki neked.
- Köszönöm, hogy gondoskodsz rólam.
- Menj már hiszem barátok vagyunk. Kou, vigyázni szeretnék rád. Ruki....ő nem tudom. Olyan, mintha megörült volna. A múzsájának tart. Váltig állítja, hogy szeret téged. Akar téged, de betegesen. Nem tudom, hogy fogunk tudni találkozni, de inkább éjszaka.
- Arra gondoltam itt nappali munkát vállalok. Valahol a külső kerületben. - mondom meg neki.
- Segítek ha kell. - feleli és megvárjuk, hogy pincér lerakja a kihozott rendelést. Éhesen essünk neki a jó ízű ételnek.
- Írtam anyámnak nem rég. Nem keresett meg titeket?
- De, Reitát. Párnapja. Azt mondta neki, hogy kapott levelet tőled Matsueból. Azt, hogy oldottad meg? Hiszen az ország másik végében voltál.
- Én igen,de a főnököm nem. Ő adta fel a levelet.
- Leleményes vagy.
- Nem akartam, hogy tovább aggódjanak miattam. Kyotóból üzentem nekik. Akkor mikor leléptem, hogy eltűnök egy időre, és ne aggódjanak. Ideje volt életjelet adnom nekik magamról.
- Jól tetted. Reita oda utazott tegnap. A levélen meg volt hol adták fel. Gondolta hátha a környéken laksz.
- Hát jó kutatást neki. - rakom le az üres tányér mellé a pálcikámat. - Veled mi van?
- Nem sok. - fejezi be ő is az evést.
- Aha. Na mesélj.
- Háát az van, hogy szereznem kell egy csajt.
- Azt meg minek? - nézek rá kíváncsian.
- Az van, hogy Ruki olvasta a macskás leveled. Kivette a kezemből a telefonom és elolvasta. Azt mondtam neki, hogy becsajoztam. Arra viszont nem gondoltam, hogy akar vele találkozni. Bizalmatlan nagyon. Rögtön az jutott eszébe, hogy veled levelezek. Szóval ezért kell egy nő.
- Áááá ahhoz nem kell csajoznod. Van egy ötletem. Váltunk pár üzenetet még.
- Igen? És?
- Veszekedni fogunk azokban. Aztán szakítok veled.
- Hmmm nem is rossz ötlet.
- Te meg mehetsz hozzá reklamálni, hogy miatta lelépett a csajod. Ezután már nem lesz kit bemutatni neki. Engem meg tudod hol találsz meg. A számom is tudod. Most már a közelben is leszek.
- Akkor így lesz. Gyere menjünk. Megmutattom neked a lakásod. - áll fel és elmegy rendezni a számlát. Nézek utána és a tekintetem megakad az alakján. Még sose néztem így meg őt. Így, mint férfit.
A lakás kicsi volt, de kényelmes. Hasonló a Nemoruban bérelthez.
- Tetszik? - lép mögém Kai.
- Nem rossz. Mégegyszer köszönöm.
- Gyere. Előkészítettem neked az ágyat. Tudtam, hogy fáradt leszel. - húz el egy paravánt ami mögött egy ágy bujik meg.
- Te mindenre gondolsz. - dőlök el az ágyon. - Itt helyben elalszom olyan fáradt vagyok.
- Pihenj. Én megyek. Holnap este átjövök.
- Ne Kai. Maradj itt velem. Nem akarok egyedül aludni. - ülök fel hirtelen.
- Oké, de csak ma. Menj tusolni, addig én be hozom a cuccaidat.
- Igen is leader-sama - vigyorgok rá.
- Na menj.
A forró fürdőtől felfrissültek az izmaim az egésznapos dermedt üléstől. Törölközővel a derekamon mentem vissza a szobába.
Gyorsan belebújtam az alvós cuccomba és az ágyra vetettem magam. Kai akkor jött ki a konyhából. Elkezdett ő is vetközni, és én élesben csodálhattam meg őt. Csak most jöttem rá gyönyörű teste van. Mellém csúszott a takaró alá és hozzá bújtam.
- Jó éjt Kai. - nyomtam puszit az arcára.
- Jó éjt Kou. - húzott magához közelebb.
Reggel kipihenten ébredtem. Mocorgásomra Kai is felébredt. Álmosan nézte meg az időt és eszeveszett kapkodásba kezdett.
- Kou mennem kell. Késésben vagyok. - nyomot egy csókot a számra és kirobogott. Álmos, csodálkozó arccal néztem a mögötte becsukodó ajtóra, a számat tapogatva. Megcsókolt.
A nap gyorsan telt. Írtam egy féltékeny levelet neki. Aztán állást kerestem. Így telt el a nap. Aztán a napok. Napközben ha tudott felhívott. Én meg találtam állást a szomszéd utcában. Kumiko szakított Kaijal. Az ő gondját letudtuk.
Az enyémet nem. Sokat volt bent. Nem tudott átjönni csak egyszer, kétszer. Az érzéseim minden egyes nap változtak felé. Amikor itt volt, itt is aludt. Jó volt hozzá bújni és vele ébredni. Én meg hinni kezdtem lehet kettőnk között valami.
Ma is jön, ezért gyorsan munka után elmentem zuhanyozni. Éppen léptem ki a fürdőből mikor megérkezett.
- Kou itt va... - áll meg a mondat közepén Kai és csak bámul rám.
- Kai?
- Azt hiszem jobb lesz ha felöltözöl. - rakja le a kezéből a kabátját.
- Oké. - tekerem le magamról a törölközőt és dobom le a székre.
- Kou azt hiszem jobb lesz ha... ha én haza megyek.
- Nem Yu. Te nem mész innen sehova.
- Kou ne csináld ezt velem. Kérlek. - lép egyet hátra nagyot nyelve.
- Nem csinálok semmit. Csak felöltözök. - veszem fel az alsóm. - Kívánsz engem Yu?
- Tessék? Ezt miért kérdezed?
- Mert érdekel.
- Fontos ez? - kérdez azonnal vissza.
- Nekem igen, mert én kívánlak téged Yu.
- Kouyou. Ne csináld ezt kérlek. - mondja mire én közelebb lépek felé.
- Yu, sok minden változott azóta. Másként nézek rád. Szeress engem. Ahogy mindig is akartál.
- Te...ezt honnan tudod. Ki mondta ezt neked?
- Te, Nemoruban. - ölelem át a derekát. - Igen hallottam.
- Ha csak azért, mert azt hallottad ...
- Nem Yu, nem azért hanem, mert megváltoztak az érzéseim. A hónapokon át tartó levelezés alatt. Csak nem hittem, hogy valóra válhat. Te itt voltál, én ott.
- De most te is itt vagy. - húzódik közelebb, és végig simít a hátamon. Érintésére érzékeim fellobbannak. Tekintetem az övét keresi. Szemeiben vágy lángol. Sötét csokoládé színű íriszeiben magamat látom. Éhesen tapad a számra, és én is így viszonozom a csókját.
Faljuk, marjuk, harapjuk egymást. Beszívja az alsó ajkam. Vadul követelőzően hatol a számba a nyelvével. Majd ritmus vált és csókja ellágyul. Szeliden kutatja fel minden részét és nyelvem hívja táncba. Kezével derekamnál ránt közelebb magához. Vágyam lüktetve nyomódik az övéhez.
- Sok a ruha rajtad! - lihegem két csók között, és vetköztetni kezdem. Csókolózva támolyogunk el az ágyig.
- Kou. - szólal meg kifulladva. - Ez nem jó ötlet.
- Nem fogom megbánni ha erre gondolsz. Hetek óta ez jár a fejemben. - dobom el az ingét is.
- Lassítsunk Kou.
- Lassítunk majd, de most legyél velem. Utána udvarolhatsz ha akarsz. Bár engem már levettél a lábamról. - nyalok végig a mellkasán.
-Ugghh - nyög fel fojtottan. Ölbe kap és lerak az ágyra. Lerúgja a nadrágját. Aztán felém mászik. Mozgása, mint egy vadászó macskáé, kecses, elegáns.
Magához húz és birtokba veszi a testem. Kényeztet. Nyomot hagy rajtam mindenhol. Megjelől. Ködös fejjel élvezem érintéseit. Óvatosan készít elő engem, lassan mozgatja bennem az ujjait, majd gumit görget magára. Kérdőn néz rám, és én bólintok. A számra tapad amikor elmerül bennem. Lüktetve, feszít. Várja, hogy megszokjam őt. Figyelmem eltereli csókjaival. Megemelem a csípőm jelezve neki. Ő mozogni kezd. Halk sóhajaimat nyögések váltják fel. Kezemmel őt cirógatom. Minden éríntése felkorbácsolja a szenvedélyemet. Türelmetlenül mozdulok felé. Kényezteti, hevíti az érzékeimet. Testemet hajszolja a határfelé. Tekergőzve alatta élvezem az éritéseit, mozdulatait. Kezét rám vezeti, és ellentétesen kezd el mozogni rajtam. Íjként feszít meg az orgazmus ahogy végig cikázik a testemen, és a kezébe lövellem a magomat. Ő tovább hajszolja a kéjtől, párától sikos testem mielőtt ő is átlépné a saját határait. Lihegve, ölelkezve bújunk össze. Homlokom a homlokának döntöm csak nézzük egymást percekig. Egyszerre mozdulunk és ajkaink össze érnek.
- Köszönöm Yu. - bujok hozzá közelebb.
- Én köszönöm Kou. Te nem is tudod mióta vártam már rád.
- Most itt vagyok. - teszem a csípőjére a kezem.
- Mi lesz most? - suttogja a hajamba.
- Amiről Ruki nem tud az nem fáj neki. - vonom meg a vállam. - Én csak boldog akarok lenni.
- Velem? - tol el kicsit magától, hogy a szemembe nézzen.
- Veled Yu. - nézek a csokoládé szemekbe és megpuszilom az állát. Átölel újra. Aztán engem elnyel az álmokföldje. Hozzá bújva végre álmodom.

Kai pov.:

Nem hittem el mikor megtörtént. Reggel mellette ébredtem. Néztem az édesen szuszogó Kou-t. boldog voltam. Talán én boldoggá tudom tenni őt.
- Szia! - néz rám álmosan.
- Szia. - felelem neki. Nem tudom mit akar, nem merek lépni. Ő igen megcsókol, magához húz.
- Így jobb. - kezét, lábát rám tekeri úgy néz rám. - Nem akarom, hogy elmenj.
- Én sem, de ma szombat van, és nincs próba.
- Félre értesz. Maradj velem. - sóhajtja halkan.
- Mit szeretnél Kou?
- Téged. Mindig.
- Hogy tudjuk megoldani?
- Megoldjuk. Ha netán lebukunk, mit tud csinálni. Semmit. Nem fogok visszamenni. Már nem szeretem őt. - lehel csókot a számra.
A napok gyorsan teltek. Hozzá mentem minden este. Csak ruháért mentem haza, aztán pár dolgomat össze pakoltam inkább, és átvittem az ő lakásába.
Rukinak szemet szúrt a változásom, de nem törödtem vele, mert csak egyszer tette szóvá. Ő is változott. Egyre szomorúbb és melankolikusabb dalokat írt.
Teltek a hetek. Igaz Kou nem mondta, hogy szeret engem, de minden átszeretkezett éjszaka a tudomásomra hozta, hogy mit is érez irántam.
- Kou megjöttem. - lépek be a lakásba, de Kou mellett más is van ott. Ruki.
- Tudtam, hogy tudod hol van. - ront nekem Ruki. - Hazudtál nekem Kai.
- Akkor mi van? Te is hazudsz mindenkinek. - sietek el mellette és a fotelben kuporgó Kouhoz lépek. - Mit csináltál vele?
- Nem akar vissza jönni velem!
- Te ezen még mindig csodálkozol? - emelem fel Kou állát óvatosan. Arcán könnyek folynak a szeme alatti csonton Ruki gyűrűjének a nyoma. - Megörültél Ruki! - állok feldühödten.
- Az enyém! Nem a tied Kai. Érted! Az enyém! - ordítja kikelve magából.
- Kou nem tárgy. Emberi lény. Azé akihez ő akar tartozni. - lököm meg az énekest indulatosan.
- Nem érdekel, ő vissza költözik hozzám. Szeretni fog engem. Boldog leszek. - indul meg Kouyou felé a törpe.
- Nem. - hallom meg a Kou halk hangját. - Nem Ruki, nem megyek vissza hozzád. Nem szeretlek.
- De szeretsz! Csak elfelejtetted. - guggol le elé. - Ruru, te az én szerelmem vagy. Nem pedig Kaié.
- Nem vagyok Ruru. Ruru meghalt. Kouyou vagyok. Törödj bele, nem megyek vissza! - válaszolja neki hangosabban.
- De, de,...de vissza jössz, vissza kell jönnöd.
- NEM! -emelkedik ki a fotelből Kouyou.
Minden olyan gyorsan történt. Kouyou lenézett Ruki kezére, és oda kapott. Ujjai között vér kezdett el szivárogni. Arca fájdalmasan rándult meg, és vissza zuhant a fotelbe.
- Ha az enyém nem lehetsz, nem leszel senkié! - tombolt Ruki, és kirohant a lakásból.
Kouból egy kés állt ki. Mellé ugrottam. Kezemmel szorítottam el a vérzést. A kést nem mertem kihúzni. A telefonom hívtam a mentőket.
- Kou tarts ki. Kou nehogy itt merj hagyni! Kérlek?! Ne most, hogy boldogok vagyunk! - suttogtam neki miközben arcomat könnyek szántották.
Jöttek a mentősök, és bevittük a központi kórházba. Nem sok jóval kecsegtettek. Sok vért vesztett. Órákkal később egy orvos állt meg mellettem.
- A barátja állapotát sikerült stabilizálni, de kritikus az állapota. Ha reggelig kibírja akkor bizakodhatunk abban, hogy életben marad.
- Köszönöm doktor úr. Bemehetek hozzá?
- Igen, de alszik. Nem fogja tudni, hogy ott van.
Bemegyek a szobába ahol fekszik. arca sápadt, testéből csővek állnak ki. Mellkasán a monitor tapancsai szürkéllenek. ami kiemeli mennyire is sápadt, és márványosan fehér a bőre. Széket húzok mellé, hogy leüljek. Kezét a kezembe veszem, szótlanul nézem gyönyörű, sápadt arcát.
Reggel éles sípolásra ébredek. Orvosok és nővérek rohannak be. Az egyik ki tuszkol a szobából. Még látom ahogy a gépek alatt Kou mellkasa megemelkedik a defibrillátor ütése miatt. Aztán bezárják az ajtót.
A percek óráknak tünnek a zárt ajtó előtt. A szívem kalimpál az ijedségtől. Aztán nyilik az ajtó. Megjelenik a tegnapi orvos.
- Sajnálom.
- Nem, az nem lehet. - rogyok össze zokogva.
- Mindent megtettünk. Sajnálom. - veregeti meg a vállam.
- Bemehetek hozzá? - nézek rá könnyes szemekkel.
- Nem, inkább szóljon a szüleinek. -feleli halkan
A banda többi tagja letaglózva fogadta a hírt. Ami most már nem csak egy cikk az újságban, hanem tény.
Ruki végleg összetört. Az orvosok beszámíthatatlanak nyilvánították. Disszociatív személyiség zavart álapítottak meg nála. A betegsége nem volt mentség nálam.
Undorodtam tőle. A zenekar feloszlott, mert kiszálltam.
Ruki meg gyilkos, letartoztatták, és a tárgyalásig intézetben kezelik. Mindenki próbált kezdeni magával valamit. Csak én nem.
Egyszerű és szép temetése volt Kouyounak.
Kouyou tényleg halott.
Teltek a hetek. Magamba roskadva néztem, ahogy a virágok a fákon a szirmaikat bontogatják.
Észre sem vettem, hogy a tél lassan tavaszra váltott. Mellette nem számított az idő. Boldog voltam.
Voltam.
A párkányon ülve néztem a csodát, ami minden évben ismétli önmagát. Amiben szívemnek nem lesz része többett. Lassan alkony borult a tájra. Az ablaküvegben, mint egy tükörben meg gyötört arcamot látom.
- Yu, ne haragudj rám. - hallom meg a hangját a szoba felől. Oda kapom a fejem és egy sziluettet tudok csak kivenni. - Ezt kellett tennem.
- Kou? - nézek az ajtó felé kábultan. - Te meghaltál.
- A világnak igen, de nem neked. - lép közelebb. Már én is látom őt. Tényleg ő az, nem álmodom, nem hallucinálok.
- De a doktor azt mondta....
- Megkellett halnom mindenki számára, hogy új életet tudjunk kezdeni Yu.
- De nekem miért nem szóltál?
- Nem lett volna hiteles. Nézd meg, hogy összetörtél. Ha tudod, hogy nem haltam meg Ruki nem hiszi el, hogy meghaltam.
- Kou, de fájt! Rohadtul fájt!
- Nekem is. Minden egyes eltöltött éjszaka nélküled. - ölel át engem. - De tudtam, hogy van értelme végig csinálnom, mert te szeretsz engem. Bocsáss meg nekem. Értünk tettem. A jövönkért. Szeretlek Yu.
Átölelem és magamhoz húzom. Meleg, puha teste hozzám simul. Újra kinézek az ablakon. Kettőnk összefonodó testét tükrözi most vissza. A virágok szirmai teljesen kinyíltak. A szívemből a teste melege elűzi a szomorúságot.
Mosolygok.
Tavasz van.
A szívem táncol.

Vége

Nigayami Szunaka Kaya Rain Szina

Vissza az elejére


Ugrás: Vissza az elejére