Yami Club: Fórumok / Kihívás 2014 Tavasz / Két felem párbaja (Amagawa Rini)

Fórumok

Yami Club :: Fórumok :: Fanfic verseny :: Kihívás 2014 Tavasz		<< Előző téma \| Következő téma >>
Két felem párbaja (Amagawa Rini)


Moderátorok: Nigayami	Ez a téma zárolva

Szerző

Üzenet

Nigayami

Sun Jul 06 2014, 07:53PM

Nigayami

Regisztrált tag #1

Regisztrált: Sat Nov 27 2010, 08:36PM
Lakóhely: Etyek
Üzenetek: 638

Írta: Simon Évi (Amagawa Rini)
Fandom: igen (gomenne így hajnalban hülye vagyok úgy h bocsánat h arosszat írtam ide)
Műfaj: yaoi, jrock, kitalált történet
Készült: A Yami Club 2014 Tavaszi kihívására
Korhatár: 18 (bár lehet 16 is)
Szereplők: Mejibray-es fiúk főként Tsuzuku és Koichi
Történetről röviden: egy szerelmi vallomás után felmerülő nézeteltérés amit igazából egy újrakezdéssel oldanak meg, felejtsük el amit mondtam címszó alapon, de ez csak egyenlőre Tsuzuku részéről működik, Koichi pedig magába folytja érzéseit.
Egyéb: a történet befejezetlen még pedig azért mert nem tudnám max 20 oldalba besűríteni mind azt ami közöttük kialakul majd éppen ezért több részesre van tervezve így ez lenne az első része illetve a folytatása csak a verseny lezárása után. Bölcsebb választás lett volna egy oneshot, de most kivételesen a megérzéseimre hallgatva ebbe belefogva állítottam magam elé egy akadályt, mert fejlődni szeretnék mind írás térileg mint képzelet világilag, hogy jobban ki tudjam magam fejezni az írásaim által. Az első részre kapott kritika pedig szerintem megfelelő ösztönzés lesz a számomra akár jó ez a kritika akár nem.

[ Módosítva Sun Jul 06 2014, 08:01PM ]

Nigayami Szunaka Kaya Rain Szina

Vissza az elejére

Nigayami

Sun Jul 06 2014, 07:55PM

Nigayami

Regisztrált tag #1

Regisztrált: Sat Nov 27 2010, 08:36PM
Lakóhely: Etyek
Üzenetek: 638

Tsuzuku pov

Semmi sem az, aminek látszik ezt olyannyira megtanultuk főleg mióta bekerültünk a jrock világába. Eleinte azt hittük azért barátkoznak velünk, hogy barátokat szerezzenek, de később rá kellett jönnünk nem mindenki kedvességből szól úgy hozzánk, ahogyan, éppen ellenkezőleg… A legtöbben csak a pénz és az esetleges ismertség miatt csinálja ezt. Egy szóval kihasználnak. A zenészek közül mindenki színészkedik, sőt ez amolyan kötelező kimondatlan szabály, sose add magadat, mert ebben a világban arra senki sem kíváncsi, de ha nem tanulsz meg színészkedni az egész maga alá temet, felemészt, összemorzsol, elpusztít, úgy ahogyan vagy. Szelektív hallást alakítasz ki, különben az állandó jellegű pletykák ki fognak semmizni. A mi bandánkkal sincsen ez másképp. Meto igazán kedves, visszafogott ember, Koichi nem olyan szende szűz, mint ahogy kinéz, Mia igen hiperaktív és én? Nos, én sem olyan vagyok, ahogyan a pv-kben látnak. Ha egy ismeretlen megnézi, rögtön rávágja, biztosan meleg vagyok, pedig teljesen heteronak születtem ez az állapot az óta sem változott. Félre értés ne essék semmi bajom, a társadalom e részével csak tőlem maradjanak távol.
- Oii Tsuzuku figyelj már oda… Így mindenki azt fogja hinni semmi kedved a forgatáshoz… - zökkent ki a menedzserünk panaszos hangja.
Ez nem lesz így jó, azt sem tudom, hirtelen hol vagyok, és melyik számhoz forgatunk a fejem is igen erősen lüktet.
- Leállhatnánk egy kicsit? Nem vagyok túl jól. – teszem le a mikrofont és leülök az egyik székbe.
Talán tudom is az okát a mostani állapotomnak. Ahogy ránézek Koichire egyből mindig ez jut eszembe, ahogyan pár napja bevallja nekem az érzéseit. De mégis hogyan tudnám viszonozni, amikor nyíltan kimondtam nem vagyok meleg, sem biszexuális. Ezek után mégis elmondta, kockáztatva a barátságunkat és a munkatársi viszonyt is. Képtelen vagyok felfogni épp ésszel, szeretném, ha a barátom lenne, mégsem akarom túl közel engedni magamhoz, sem fizikailag, sem lelkileg. Körülöttem közben forognak az események, eszméletvesztés szélén vagyok az idegtől, de tisztán hallom a hangokat, ahogy orvosért kiabálnak közvetlen előttem, valaki vizet hoz, a kezembe nyomja, majd a pohár hangos csattanással találkozva a padlóval millió darabra esik széjjel hangos csilingelés közepette. A víz szertefolyik körülötte és az egész látvány olyan hatást nyújt, mikor ránézek, mintha egy holtestet látnék a saját vérébe fagyva színek nélkül. Az utolsó, amire még emlékszem mielőtt elnyelne a sötétség egy hatalmas lüktetés, ami éles fájdalomként hasít testembe.

Senshu pov

Évek óta elzárva, az árnyékból figyelni az eseményeket, erősödni, a megfelelő alkalomra várni és megvédeni őt ez minden, amit egy magamfajta kitalálhat. A hozzám hasonlóak azért „születnek” a világra, hogy a gazda testünket megóvjuk a fájdalomtól a lelki csalódástól, amit már képtelen lenne ép ésszel kibírni.
~Ne aggódj Tsuzuku egyek az érzéseink a gondolataink, csak én a sötét oldalad vagyok. Megígértem neked megvédelek, itt az ideje, hogy el is kezdjem ezt.~
Lassan nyitom ki a szemeimet, azonnal magam előtt találva négy három embert. Úgy néz ki időközben lefektetettek valahova. Közömbös kissé agresszív tekintettel nézek körbe és meglátom a probléma forrását egy rózsaszín hajú szemkötős fiatal srácot, aki azonnal elpirul, amint találkozik tekintetünk. Szóval miatta van ez az egész. Öreg vagyok én már a szívügyekhez… de nem hagylak cserben. Gondolataim közben felülök, hátra simítom hajamat, felmérem a helyzetemet, majd egy elégedett mosoly jelenik meg az arcomon.
- Hé, te… igen te ott… gyere ide – mutatok egy ijedt lányra, kinézetre ő tűnik itt a sminkesnek.
Félénken közelebb araszol, helyes legyél is beszarva nem szeretem a kezdő amatőröket. Először is leosztom a tapasztalatlanságáért, aztán elmagyarázom, neki miféle sminket akarok.
- Hé Tsuzuku fogd vissza magad egy kicsit rendben? Mindenki aggódott érted, ne harapd már le a fejüket. – teszi a vállamra a kezét egy kékhajú srác.
- Ne, hogy már egy gnóm mondja, meg nekem mit csináljak és mit ne… - lekicsinylően válaszolok, aztán átnézem a felvételeket.
Ez így totál nem jó semmit sem ér az egész. Legalább élvezhetem a delete gomb csodáit, ahogyan az egész eddigi felvételeket kitörli a fenébe. Az egész stáb le van döbbenve a banda tagokat beleértve, nos, igen senki sem találkozott velem azelőtt csak Tsuzukuval. Ha már hagyja, hogy kihasználják, megmutatom nekik milyen az, ha nem ismernek teljesen minket. Átvéve az irányítást a forgatás felett valami olyat alkotunk, amit ez a kis puhány elképzelt csak nem volt elég tökös ahhoz, hogy véghez is vigye. Egy teljes nap az éjszaka nagy részével is elmegy rá, mégis a végeredménnyel mindenki elégedett így nyugodt szívvel megyek haza, fekszem le az ágyra és vonulok ismét a háttérbe teret engedve Tsuzukunak.

Koichi pov

Már szörnyen bánom, hogy elmondtam Tsuzukunak mit is érzek iránta, azóta még kevesebbet szól hozzám, tartja a három méter távolságot, ami jobban fáj, mint az, amikor semmit sem tudott. Tényleg igaz a mondás, amit nem tudunk nem is fáj nekünk. Az énekesünknek ez jobban jött volna, a rideg valóság megriasztja, kissé látom a szemében. Nem igazából nem is a valóság, hanem az érzéseim. Tudom nagyon jól, hetero, már azelőtt is tudtam mielőtt hangosan kimondta volna előttünk, mégis… mégis reménykedtem, ha elmondom neki biztosan változni fog a véleménye, viszonozza majd az érzéseimet… tévedtem… rettenetes nagyot tévedtem… ez pedig egy fontos barátságba került. Fogalmam sincs mi lesz így a bandával. Minden esetre igyekszem kitartani amíg, lehet, nem megyek túl közel hozzá, csak akkor beszélek, amikor kérdez a pv-kben meg a színpadon is igyekezzük elkerülni egymást. Persze ez másnak nem tűnik fel, annak, esetleg aki velünk dolgozik. Amikor Tsuzuku rosszul lett a próbán hiába kérdeztem mi baja semmit sem válaszolt, aztán elveszítette az eszméletét és mikor újra magához tért, mintha nem is ő lett volna. Az a hideg tekintet, ahogyan végig mért… egy teljesen más ember érzését keltette bennem, aki vad, rosszindulatú ugyan akkor rendkívül védelmező, ha megszelídíted. A fenébe is így megint azt éri el, hogy még inkább belé szeressek, ez pedig sem neki sem nekem nem lesz jó. A pv viszont eszméletlen lett amit összehozott, bár mi is besegítettünk a nagy részét egyedül csinálta így az érdem is az övé lett. Talán ideje lenne felébredned Koichi, ő sosem lesz a tiéd ráadásul eléggé későre jár már és tisztán sem tudsz ilyenkor gondolkozni, ideje lenne hazamenni aludni egyet, a holnapi nap sem lesz könnyebb.

Tsuzuku pov

Reggel hasogató fejfájásra tértem magamhoz. Az első, ami rögtön feltűnt, itthon vagyok és nem a stúdióban, a másik meg, hogy semmire sem emlékszem miután elsötétült minden előttem. Nagy nehezen feltápászkodom, megkeresem, a telefonom majd visszanézem a híváslistámat. Utoljára Miát hívtam. Lehet ő is hozott haza, mindegy inkább megkérdezem, mielőtt hülye ötleteket kezdek gyártani. Nem kell sokat várnom három csengés után fel is veszi.
- Na, mi van, élsz még? Azt hittük hazafelé meghaltál egy sikátorban tudod te mennyi az idő? – kuncog a telefonba.
Akaratlanul is az említett eszközre nézek, ami azonnal is elborzaszt, ahogyan igazat ad, gitárosomnak. Már délután öt van, két órája próbán kéne lennem.
- Basszus elaludtam. – morgok a telefonba. – De kösz, hogy hazahoztatok, semmire sem emlékszem mi történt tegnap.
- Nem vittünk haza Tsuzuku… te mentél haza a saját lábadon… - hallom a hangján azt fontolgatja tényleg fent vagyok-e vagy csak álmomban hívtam fel véletlen.
- Na, ne szórakozz, már arra emlékeznék… - kezdek kételkedni magamban.
- Jobb lenne, ha ma otthon maradnál… Átugrom, egy félóra múlva igyekezz nem kicsinálni magadat rendben?
- Mintha olyan nagyon öngyilkos hajlamom lenne. – puffogok egy sort, de hamar elmúlik, inkább azon jár, az agyam mi a fene történik pontosan velem.
Amit biztosra vehetek az az ájulásom, onnantól, hogy mi volt már csak vagy kitaláció, vagy igazság, ámbár nekem eléggé homályos, sőt inkább sötét. Ígéretéhez híven a gitáros fél órán belül már nálam is van és a kanapét befoglalva nagyban magyarázza nekem miket csináltam még én a fotelből hallgattam mindent végig.
- Szóval azt mondod, ébren voltam, nagyon is elevenül, ráadásul még a pvnket is összedobtam hipp hopp a semmiből, aztán, mintha mi sem történt volna hazajöttem… - foglalom, össze a szavait majd iszonyat mérges leszek. – Komolyan azt város, hogy ezt el is higgyem?
- Sejtettem, hogy nem fogsz hinni nekem így bátorkodtam ezt elhozni. – kezembe nyomja a telefonját, amin rajta van a felvétel bár még igen nyers változatban mégis… ahogy egyre inkább nézem igen jó lett.
- Elhiszem ébren voltam, azonban továbbra sem emlékszem ezekre a dolgokra, sőt az egész felvétel olyan amilyennek megálmodtam ezt pedig senki másnak nem mondtam el. A viselkedésem pedig… mintha nem is én lennék. – magyarázom a végén kételkedve már abban is, hogy normális vagyok és minden egyes kerekem megvan.
A figyelmemet nem kerüli el Koichi, bár kevésszer szerepel, ő egyedül az egészben, mégis, akkor vonzza a tekintetemet. Igaz, ez is közrejátszott a felkérésénél a bandába, erős karaktereket kerestünk, akik szavak nélkül és különösebb kihívó kinézet nélkül is csak úgy vonzzák az ember tekintetét. Még egyszer meg kell majd neki köszönöm, amiért csatlakozott hozzánk, egyúttal ezt az egész bevallom az érzéseim dolgot is. Nem lenne jó, ha emiatt problémák lennének a bandában is. Amint Mia elment felhívtam Koichit, nem számítottam, hogy felveszi, de örülök, amiért mégis megtette.
- Igen? – hallom a hangján a döbbenetet.
- Beszélnünk kell… nem telefon téma, találkozzunk a Fujitsurawa kocsmában egy óra múlva. – mondom bár inkább utasításnak hat az egész.
- Öhm… de nekem… hah… rendben van, ott leszek. – egyezik bele nagy nehezen.
Ha dolga van, majd lemondja, engem most kicsit sem érdekel, ezt nem halogathatjuk tovább, mert csak romlani fog a helyzet.

Koichi pov

Döbbenten hallgatom a foglaltat jelző hangot a telefonban. Most komolyan pont ma akarja megbeszélni ezt az egészet? Korábban kellett volna, így már túl kínos és zavaros az egész csak még inkább feltépi a sebeket a szívemben, amit már sikerült nagy nehezen begyógyítanom úgy, ahogyan. Hiába tudtam előbb utóbb be fog ez következni mégis titkon azt reméltem a szívem legmélyén ez az egész ejtve lesz, sosem kell elmagyaráznom az indokaimat sem semmi mást. Mindig azt mondják, old, meg a problémákat ne menekülj előlük, hát én most épp nem ezt akarom… Hát ezt az akadályt most képtelen vagyok leküzdeni… egyedül biztosan nem is sikerülne. A szüleim ezt nem értenék meg, Meto csak jót röhögne, Mia meg semmit sem csinálna, vagy meg sem hallgatna. Az egyetlen, aki segítő kezet tudna nyújtani az Tsuzuku, de mivel ő is érintett ebben az ügyben semmi esélye ennek a lehetőségnek. Bár így most esélyem adódik visszaszerezni legalább a barátságát. Igen ez lesz a legjobb, bármennyire is fájni fog megkérem, felejtsük el az egészet és tegyünk úgy mintha az akkori beszélgetés meg sem történt volna. Talán beválik, a kezdjünk mindent elölről dolog, talán nem, de egy próbát mindenképpen megér. De a fenébe is minek vagyok máris itt még bőven vagy egy fél órám… Fejemet karjaimra hajtva fekszem az asztalon. Ez az egész idegileg teljesen leszív, így ki fogok készülni totálisan. Lehet, ezt érdemlem, azért mert sok hibát követtem el az életben.
- Máris itt vagy? - hallom meg a hangját a szívemnek, kedves embernek.
- Gondoltam hátha hamarabb jössz és hamarabb megbeszélhetjük, nekem még dolgom van. – fel sem emelem a fejemet… igaz semmi dolgom, de szeretném holnapig összeszedni magam ezek után.
- oh… - sikerült meglepnem úgy érzem.
- Felejtsük el az egészet jó? Hülyeség volt elmondanom, mert így még a barátságodat is elveszítettem, azért remélem egyszer újra olyan lesz a kapcsolatunk, mint régen. – hadarom el egy szuszra, felpattanok, aztán már megyek is kifelé meg sem várva a válaszát.
Már így is könnyek mardossák a szemeimet, nem pont előtte akarom szabadjára engedni őket. Habár tudom nem fog utánam jönni mégis reménykedem benne, talán az ajtóban megállít, elmondja azokat a szavakat, amiket hallani akarok, de ez nem egy hülye film vagy egy anime, nem… ez a rideg valóság ahol szembesülnöm kellett azzal, hogy nem minden úgy van, ahogyan azt én akarom. Az elején még lányokkal próbálkoztam hátha el tudom őt felejteni, azonban hamar rá kellett jönnöm ez sem segít már ebben a helyzetben. Megmondani nem tudnám mi volt az, ami igazán megfogott először benne, csak úgy jött magától ez az egész. Végig futottam az egész hazafelé vezető utat, amint pedig becsukódott hátam mögött a lakásajtó, annak mentén lecsúszva a földön kapott el a zokogás. Fogalmam sincs meddig lehettem ott minden esetre eléggé, sokáig mert mire újra felnéztem már sötét volt kint is. Könnyeim már nem maradtak csak a tompa fájdalom, ami legalább már nem feszíti szét a testemet annyira. Egy nagy sóhajjal feltápászkodva, igen instabil lábakon indultam fürödni, aztán be az ágyba, hogy újra feltöltődve átsírjam az éjszakát.

Tsuzuku pov

Hamarabb mentem, hogy össze tudjam szedni a gondolataimat mire, ideér, de legnagyobb meglepetésemre már ott volt kitudja mióta. Ez a srác tényleg megszállott velem kapcsolatban, vagy talán csak tisztázni akarja ezt az egészet, az, hogy mi az oka nem változtat a lényegén. Váltunk pár szót, majd alig ülök, le már mondja is.
- Felejtsük el az egészet jó? Hülyeség volt elmondanom, mert így még a barátságodat is elveszítettem, azért remélem egyszer újra olyan lesz a kapcsolatunk, mint régen. –elhadarja, és már ott sincs.
Felfogni sincs teljesen időm, legalább a lényege megmaradt ugyan azt akarja kivételesen, mint én békét és nyugalmat, hogy elfelejtsük ezt az ökörséget. Mégis… mégiscsak… egy érzés nem hagy nyugodni, hogy talán rettenetesen megbántottam. Mégsem vagyok annyira szívtelen ember. A sejtésem pedig beigazolódik, amikor egy hétig kihagyja a próbákat betegségre hivatkozva, aminek az okát csak én tudom pontosan. Meto és Mia szinte napi szinten látogatják a basszerost, buzdítanak engem is menjek el hozzá, látogassam meg, kérdezzem meg nincs-e valamire szüksége, de sorra visszautasítom, főleg mert most rám a legkevésbé kíváncsi inkább hagyom hadd nyugodjon meg, szedje össze magát teljesen aztán újult erővel és talán jókedvvel térjen vissza közénk. Amúgy is az foglalkoztat a leginkább mostanság, hogy egyre többet maradnak ki dolgok az emlékezetemből hol rövidebb, hol hosszabb ideig. A srácok csak annyit mondanak, olyankor eléggé agresszív leszek és még határozottabb, mint általában, de ezekre az alkalmakra én totál ko vagyok. Beszéltem erről a menedzserrel, mégsem lenne jó, ha koncert közben jönne rám ilyesféle „roham”. Azt javasolta menjek el orvoshoz… Úgy sem fogok, mert ha megteszem, már rögtön azzal lennének teli az újságok címlapjai, hogy Tsuzuku a Mejibray-ből orvoshoz jár. Vajon mi baja lehet? Esetleg valakivel szorosabb kapcsolatban áll az intézményben? Jobb lesz elkerülni azt a helyet, lehet, csak kimerült vagyok, esetleg nagyon elgondolkodom olyankor.

Koichi pov

Egy hétbe került, de sikerült összeszednem magam és végig mosolyognom egy napot a társaságában sírás nélkül, viszont Tsuzuku kezd eléggé zavarba ejtően viselkedni. Egyre többször agresszív, de ha utána szóvá tesszük, neki azt mondja már pedig ő ilyet nem mondott és nem is emlékszik ilyenre ne találjunk ki hülyeségeket. Egyre jobban aggódunk érte, aztán Metonak egyik este egy elmélete születik erről, amikor hárman elmegyünk Miával iszogatni.
- Talán személyiség szakadása van. – magyaráz kézzel, lábbal félig már részegen. – Tudjátok, amikor egy másik személyiség alakul ki benne, ami ha átveszi, az irányítást felette arra az időre nem emlékszik mit tesz vagy mond.
- Miből gondolod, hogy neki az van? Elvégre az ilyen csak akkor alakul ki, ha valami olyan lelki vagy fizikai bántalom éri, amit már képtelen feldolgozni. Már pedig erősen kétlem, bármi ilyesmi történt volna vele, legalább is ilyenről nincs tudomásom. – vág közbe Mia.
Én bölcsen hallgatok, talán miattam alakult ez ki nála, de nem hinném hisz már régebben is voltak ilyenjei mielőtt még bevallottam volna neki az érzéseimet, de azok nagyon ritkák voltak mostanában viszont egyre sűrűbbek, főleg mióta mondta, hogy az apja meglátogatja. Várjunk… az apja… hát persze.
- Én talán tudom, de nem fogom elmondani, amíg nem, vagyok biztos benne. – pattanok fel és már rohanok is Tsuzukuhoz, de mivel otthon nincs, a stúdióba veszem az irányt.
Remek épp dolgozik a felvételein a stábbal, ami meg nem lett egészen jó azt újra felveszik. Eszméletlenül dögös abban a zsinóros jellegű pólóban, sokat mutat, de mégsem. A zakója még inkább a mellkasára összpontosítja a néző figyelmét. A haja tökéletes, mint mindig, benne pedig az a rózsa igazán elegáns. A sminkje és a rúzsa szokatlan mégis eszméletlenül dögös, már-már rettentő izgató is, a cigi a kezében meg csak fokozza az összhatást. Kész megint belezúgtam. Most is ugyan azt az agresszív kisugárzást vetíti ki, mégsem tud, nagyon foglalkoztatni ettől csak még inkább fellángol bennem a szerelem iránta. Nem most nem szabad megzavarnom, inkább majd holnap megbeszélem ezt vele biztosan ideges lesz megint, hogy nem fog emlékezni semmire. Egyre jobban kezdek hinni Metonak az elméletével kapcsolatban, még ha kissé részeg is volt már, nem szokott túl nagy hülyeségeket mondani. Ha nem ismerném Tsuzukut azt mondanám bárgyúság ilyeneket gondolni róla, ebben a helyzetben azonban túl sok választási lehetőség nincsen. Vagy őrültnek tituláljuk, esetleg betudjuk nála a fáradságnak, amit azért kétlek, mert mi is közel ugyan annyira ki vagyunk, merülve még sincs ilyesfajta problémánk. Akkor másnak nagyon nem is tudhatjuk be csak annak, hogy valami olyasmi számára feldolgozhatatlan esemény érte, ami miatt egy másik agresszívabb személyiség alakult ki nála, ami helyette oldja meg ezeket a dolgokat. Nem nagyon vagyok jártas az ilyen dolgokban, igazából azt sem tudom hogyan is kéne kezelni a hasonló helyzeteket. Utána kéne járnom annak mi ilyenkor a teendő, mit szabad és mit nem szabad csinálni. Elvégre egyikőnk sem akarja a bandából, hogy ez a dolog elfajuljon, esetleg olyanféle probléma alakuljon ki belőle, amit már sem mi, sem a kiadó nem tudna megoldani így inkább megoldást fogok keresni erre az egészre hisz magamat is felelősnek érzem a mostani helyzet kialakulására. Talán, ha nem mondtam volna, el nem rontok az állapotán, de ez már késő bánat, nem a múlton kell rágódni, nem is a jövőn gondolkodni, hanem a jelenben élni. Itt megtenni azokat a dolgokat, amiket máskülönben képtelenek lennénk. Élj a mának… igen meg fogadom ezt a tanácsot és ez alapján fogok cselekedni is, orbitális hiba lesz érzem azonban ez most pont nem tud érdekelni.

Nigayami Szunaka Kaya Rain Szina

Vissza az elejére


Ugrás: Vissza az elejére